Vihar előtti jász

Sziasztok!

A tegnapi bejegyzésemet azzal zártam, hogy este Kovács Petivel pergetni indulunk és remélem, hogy megúszom szárazon. Hát aggodalmam nem volt megalapozatlan. Na de nézzük az elejét...

Este 6 órára beszéltük meg Petikével a találkát, és meg is érkezett időben. Kicsit felhős időben motoroztunk fel az ártéri kifolyóhoz. Balinokat szerettünk volna fogni, de én már az elején mondtam Petinek, hogy nem lesz egyszerű, mert a borús idő nem kedvez nekünk. Igazam lett. Nagyon nem ment a hal. Még megérkezésünk után popperrel majdnem becsaptam egy igazán szép balint, de sajnos az utolsó percben meggondolta magát és nem támadta meg a felszíni csalit. A tiszta vízben jól láttam, ahogy feljött a csaliért, majd végül érintetlenül hagyta.

Más érdemleges akciónk nem is nagyon volt. Egy-két kis balin koppintott néha oda óvatosan a pici wobblereknek. Rablást is keveset láttunk, és az idő múlásával egyre csak kevesebb lett. A halak éreztek valamit. Egyre sötétebb felhők érkeztek felénk, és esett a hőmérséklet is. Egyre biztosabbnak tűnt, hogy komoly vihar közeleg.

Tegnap este a Tiszán egyedül kitartottam. Nem mentem haza esőben, hanem kivártam a végét, de ezúttal valami azt súgta, hogy sokkal hevesebb vihar közeleg felénk. Mondtam Petinek, hogy induljunk, de ő nem nagyon akart menni, mivel ritkán van itthon, és ritkán tudunk együtt pecázni. Azt tudni kell, hogy mi gyerek korunkban is sokat horgásztunk együtt, és van egy olyan emlékünk, amit valószínűleg soha sem feledünk majd el. Úgy 16-17 évesek lehettünk, amikor egy péntek 13-án hatalmas viharba keveredtünk a vízen. A vihar előtti jelek ellenére Peti azt hajtogatta, hogy "nem lesz abból semmi". Aztán orkán erejű szél támadt, ami fákat döntött ki.  Azóta sem voltam akkora szélviharban... Ezt az esetet is felemlegettem, de ő ki szeretett volna tartani még.

A kifolyó előtt apró szedésekre figyeltünk fel. Mondtam Petinek, hogy szerintem jász, de nem lesz könnyű megfogni. Mivel a balinok teljesen passzívak voltak, így rápróbáltam a jászra. Ez kicsit más fajta csalivezetést igényelt. Nem sokára egy elnehezedős kapást éreztem. Akasztotta, és már sejtettem, hogy jász van a horgon; bevált a taktikám. Örültünk a halnak, de az idő egyre csak romlott...

A közelgő vihar következő jele az volt, hogy megállás nélkül dörgött az ég. Én idáig ilyet még nem hallottam. Tudtommal egy dörgésnek kell, hogy legyen vége. Na ennek nem volt. Ha nem szólt negyedórán keresztül folyamatosan az égi vészjelzés, akkor semeddig sem. Ez nagyon sűrű villámcsapkodásra utalt.

Végül aztán csak sikerült meggyőznöm Petit, hogy induljunk haza felé, ami szerintem azért lehetett, mert elviselhetetlenül csíptek minket a szúnyogok, és ezt ő nem tolerálta túl jól... :-)

Lemotoroztunk a folyón, kikötöttünk, bepakoltuk a kocsiba a cuccot, és ahogy bezártam magam mögött az ajtót, rögtön szakadni kezdett az eső. Hihetetlenül kiszámoltuk az időt. A vihar aztán sokáig tombolt. Iszonyatos mennyiségű csapadék zúdult Tokajra. Folyamatosan villámlott, és egy kis jég is esett. Nagyon nagy szerencse, hogy elindultunk időben, mert ezt nem szerettem volna a vízen átélni... Ezúttal tehát jó volt a megérzésem :-)